Kézimunkáimról - keresztszemes hímzés, kötés; a könyvekről, amelyeket olvasok; macsekokról s mindenféle egyéb dologról, ami érdekel. S ahogy egyre jobban leszek, remélem, minél több kirándulásról is beszámolhatok.

---------------------------------------------------------------------------------------------


2010-08-11

Réges-régi vágyam...






... teljesült vasárnap. végre én is megnézhettem az Országos Keresztszemes Kiállítást! Már évek óta nagyon szerettem volna egyszer eljutni oda, s most végre sikerült! S hogy még ráadás is legyen a nagy örömömhöz, együtt néztük meg Dórival:-D Délután 2 utánra beszéltük meg a találkozót, ezért délelőtt gyorsan körbeszaladtam a kiállításon, mindent lefotóztam, hogy délután már ne ezzel kelljen foglalkoznom, tudjunk szabadon beszélgetni.

Azt hittük, Marikával jön majd, vártuk a babakocsis anyukát:-D Aztán egyszercsak megjelent... Matyival, a legnagyobb fiúval. Matyi is kiváncsi volt persze a hímzésekre, hiszen 2 éve ő is kapott díjat a kiállításon. Megnéztük a kiállítást - erről később még külön... Megismerkedtünk Tűzlilivel is, eddig csak a blogját olvastuk. Szépséges dolgokat hozott a boltjából, csupa akciós készleteket, terítőket, mintákat. Nagyon nehéz volt megállni, hogy ne vegyek semmit, de sikerült:-) Majd ha a MUK-ok elkezdenek fogyni...

Aztán leültünk egy kávézóban, s nagyon jót beszélgettünk. Már nagyon hiányzott. Jó-jó a blogolás meg az emailezés, de azért az élőszóban beszélgetést nem pótolja semmi. Dóri elhozta az aktuális hímzéseit, a Bluebellt, a Water babaköszöntőt meg a Cappucinot. Nagyon szép mind, legjobban a tündérke szárnya tetszett, hogy milyen jól mutat a Kreinikekkel! Azért klasszak ezek a csillogós meg gyöngyös dolgok... erről jut eszembe, én még mindig nem fejeztem be a Sárkány-tündért, már ideje lenne:-)

Én csak két dolgot vittem mutatni, egy hímzést, egy kötést. Az RR-eken kívül szinte csak a Powell-képet hímeztem, amit a Sárkány-lányoktól kaptam 1 éve. Aztán pénteken mégiscsak blokkoltam a lila-fehér Swallowtail kendőt, azt mutattam még - elvileg a mozizáshoz vittem, ami ugye elmaradt:-D

Matyi meg elmesélte nekem, hogy miket olvasott mostanában. Hát 9 éves létére nem semmi, hogy mennyit olvas, ez nagyon jó! Olyan értelmes, okos kisfiú, Dóriék igazán büszkék lehetnek rá. Kár, hogy olyan gyorsan eltelt az idő, mert ugye sietni kellett haza Marikához. Ránk meg még várt a 160 km hazafelé.

Pár percünk még maradt arra, hogy beszaladjunk az Éva Kézimunkába, mert hímzővásznat szerettem volna venni. Hát szemem-szám elállt itt, mert én még ilyen üzletben nemigen jártam. Sopron és Győr között még nem találtam olyan helyet, ahol ismernék a hímzővásznat:-( Itt végre találtam olyat, amit kerestem. Elnézelődtem volna itt egy darabig, de sajnos menni kellett. Nagyon jó volt ez a délután, kicsit feltöltekeztem, s újra megjött a kedvem a hímzéshez is:-D Remélem, lesz még ilyen máskor is.

7 megjegyzés:

Dora írta...

De jó nektek, hogy eljutottatok! És hős vagy, hogy ellenálltál a kísértésnek :)

Dóra írta...

Nem gondoltam volna, hogy te írod meg előbb:-DDD Ugyanazokat a fotókat válogattad ki, amiket lementegettem rólunk;)

Jó volt nagyon találkozni! Mindig csak azt tudom mondani, hogy ha lesz házunk... De akkor tényleg nagy-nagy szeretettel várlak bármikor!
Addig meg ha ritkásan is és gyakran eltűnve, de azért mennek a mail-ek.

Mariann! Sajnáltuk, hogy nem sikerült befutnod, de azért sejtettem, hogy a Jászberény-Szeged kör nem lesz gördülékeny menet.

Soleil írta...

HubbubDóri, olyan jó lett volna, ha te is tudtál volna jönni! Már olyan régen nem láttalak.
Dóri, látom, megírtad már te is:-D Én most próbálom behozni egy kicsit a fáziskéséseimet, mert mindjárt megyünk még egy picit nyaralni.
A házhoz meg szorítunk nektek, hogy sikerüljön!

Klaudia írta...

Ó Te Mázlista! Én idén sem jutottam el, megint pont akkor nyaraltunk.....

Soleil írta...

Klaudia, lesz majd jövőre is, talán akkor eljutsz. Még az sem kizárt, hogy egyszer majd együtt nézzük meg:-)Utána meg kötögetnénk a vonaton:-DDD

Macus írta...

Nagyon szép lehetett a kiállítás, én csodálom a xszemeseket nagyon.
Sulikezdés előtt kell is valami jó nagy élmény, hogy kibírjuk...

Soleil írta...

Macus, hát én most gyúrok is rá rendesen, élményből nincs hiány:-) Azért reménykedjünk, hogy a suli sem lesz olyan rossz. A gyerekeim legalábbis már hiányoznak:-D

Kész munkáim

Készülő munkáim