Kézimunkáimról - keresztszemes hímzés, kötés; a könyvekről, amelyeket olvasok; macsekokról s mindenféle egyéb dologról, ami érdekel. S ahogy egyre jobban leszek, remélem, minél több kirándulásról is beszámolhatok.

---------------------------------------------------------------------------------------------


2010-11-16

Novemberi tali Szombathelyen













Oly ritkán írok a blogba, hogy lassan már csak a találkozókról tudósítok benne:-)

Most szombaton voltam harmadszor a kreatív talinkon, a szombathelyi Gyöngypiramisban, Katánál. (Már majdnem úgy volt, hogy most kimaradok belőle... Egy új vérnyomásgyógyszer kissé bekavart előtte másfél hétig:-( Szerencsére csütörtökön a háziorvosommal sikerült megbeszélni a váltást, s így éppen szombat délelőttre jöttem úgy rendbe, hogy nekiindulhattunk a több mint egyórás útnak. Vagy csak az újabb találkozó doppingolt:-D)

Újra nagyon jó délutánt töltöttünk együtt a lányokkal, a két Katával, Jucussal, Krisztivel, Mókával, Amival, a három kislány is tett-vett velünk, már amikor nem rohangáltak a folyosón:-) Sajnos, most Klaudia és Eszter nem tudott eljönni, hiányoztatok ám nekünk! Remélem, legközelebb már lesztek megint.

Móka feneketlen szatyorral érkezett, hozott egy kis karácsonyi hangulatot: Mikulás-csizma, három karácsonyi párna, hímzett karácsonyi terítő, mind-mind csodaszép! De rengeteg RR-t hozott mutatni, aztán horgolt angyalkát, hópelyheket, harangokat. S elkészült a Samantha is! Móka olyan gyors, mint a villám, irigylem. 

Kriszti és Jucus a majdnem kész karácsonyi SAL-t hozták - azóta mind a ketten elkészültek vele, s még csak kedd van! Nagyon szépek! Jucus dekupázsai is klasszak.

Kata két szép kötött kendőt hozott - kár, hogy a többit nem, amit mostanában kötött. Az Ercsu tervezte Auróra kendőket hozta most, nagyon tetszik nekem is. Lehet, hogy majd én is megpróbálkozom vele, csak egyelőre jussak már valamire az eddigi terveimmel is.

Ami most is csodaszépeket alkotott, hajócskázik, horgol, Gyöngypiramis-Kata pedig gyöngyözött meg kötött is. Mióta fonalakat is tart a boltban, az érdekesebb fonalakból köt egy-egy mintadarabot. Volt egy nagyon klassz nyakmelegítő, nagyon furfangos módon van elkészítve egy fonalújdonságból.

S ha már a fonalaknál tartunk... Gyönyörű moher fonalak érkeztek Katáékhoz éppen a tali előtti napon... nem győztük oda-odakapni a fejünket a vitrinhez, ahol pompáztak:-D Karesznek mondtam is, hogy egynek mindenképpen velem kell jönnie. S képzeljétek, még ő javasolta, hogy hozzak még egyet:-))) Hát így esett, hogy ez a két színátmenetes szépség most itt várja, hogy sorra kerüljön. Már csak idő kellene több...

Én a Taj Mahalt vittem magammal megint. Sajnos még mindig nincs kész, de azért haladtam vele, az alsó részén foltozgattam a hiányokat. Talán decemberre meglesz. Vittem még a Casa Mia naptáros terítőmet, most már ideje lesz készre böködni. A talin kötöttem, egy csipkés szélű Baktust zoknifonalból, de nem sokat haladtam most sem:-) Pedig már csak pár centi van hátra, na meg a körbehorgolás.

Móka elhozta a méltatlanul elfeledett Ralina-féle táskát is, amit SAL-ban hímezünk... vagy csak hímeztünk? Én is előszedem majd az enyémet, most már jó lenne valahogyan készre alkotni.

Megint olyan jó volt feltöltődni, s már várom nagyon a decemberi talit:-)

A képeket ide raktam fel megint.

6 megjegyzés:

nöné írta...

Annyira csodálatosan szépek a bemutatott munkák, hogy csak úgy ájuldozok itt magamban. Egyszerűen nem találok szavakat a karácsonyi-mikulásos hímzésekre, na és persze a többiekre sem. Na és persze, mint fő fonalfaló, a gyönyörű színátmeneteseket sem hagyhatom szó nélkül. Nagyon jó Nektek ez a tali, csak így tovább!!!

Delfike írta...

De jó Évi, hogy te is ideértél! Irigy vagyok rendesen,hogy mennyi szépséget láttál élőben. Már hiányoltalak itt a blogon,olyan ritkán írsz!
Most megyek és megnézem a többi fotót is.

CathlenKata írta...

Szia Évi! Tényleg nagyon ritkán írsz, és mutogatsz! Pedig tudom,hogy szélsebesen jár a kezed :-D Szuper lehetett a tali is.
Pusza:Kata

Soleil írta...

Gyöngyi, köszönöm a többiek nevében is! Most Móka halmozott el bennünket ezzel a sok szépséggel, csodás dolgai vannak. A fonalak gyönyörűek, csak nézegetem, nézegetem őket. De gondolom, nem sokáig fogom bírni, és beléjük kötök:-)))

Delfike, hát igen, ritkán írok. Pedig lenne miről, csak mindig elmarad. Halogatok sajnos...mostanában fejben írok:-D De már olvasom a Ne halaszd holnapra c. könyvet:-)

Kata, de jó, hogy erre jártál, örülök neked is:-) Nem olyan szélsebesen, de azért molyolok mindenfélével:-D De látom a blogodon, te sem tétlenkedsz, szépeket alkotsz.

xJuDesign írta...

Évi, ideértem én is, köszi a beszámolót:-) Annyira jó ehhez a kis közösséghez tartozni!!! Minden egyes alkalommal feltöltődünk, ihletet kapunk. Remélem, decemberben is találkozunk!

Soleil írta...

Jucus:-))) Én is remélem, hogy a decemberire is tudok jönni!

Kész munkáim

Készülő munkáim