Kézimunkáimról - keresztszemes hímzés, kötés; a könyvekről, amelyeket olvasok; macsekokról s mindenféle egyéb dologról, ami érdekel. S ahogy egyre jobban leszek, remélem, minél több kirándulásról is beszámolhatok.

---------------------------------------------------------------------------------------------


2009-12-18

Ébredés

Ma megpróbálom felébreszteni blogomat Csipkerózsika-álmából. Bizony, eltelt 2 hónap úgy, hogy teljesen eltűntem:-(
Enyhén szólva magamba voltam zuhanva, valahogy minden téren úgy éreztem, hogy semmi nem megy.
Először is a munkám... Az idei tanévig azt hittem, hogy a tanításban ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni. Nagyon nagyot tévedtem, lehet! Sőt, úgy látszik, hogy valami mélyzuhanásba keveredtünk. Évről évre nehezebb... Egyre több gyerek van egy osztályban, s egyre kevesebb gyerekszem néz a szemembe, amikor én magyarázni szeretnék neki. Sokkal érdekesebb a mobil, az mp3... most már az mp4. Ha nem tanítanék a 11-12-13. évfolyamon is, csak a 9-10-ben, valószínűleg már megbolondultam volna. Szeptember óta többször elgondolkoztam azon, hogy hova is jövök reggelente... iskolába? tanítani?... néha állatkertbe, cirkuszba, sőt néha a diliházhoz is hasonlatos a dolog. Bevallom, azt is fontolgattam, hogy érdemes-e még ide eljárnom, van-e egyáltalán valami értelme az egésznek?
A cukrom, vérnyomásom tótágast állt. Délelőtt egekig érő értékek, délután normális... Aztán amikor már 20 közelébe is emelkedett a cukor, persze, orvos... Inzulinemelés, több gyógyszer, semmi. Aztán kaptam lesz@rom tablettát is:-D Most elmondhatom, hogy kezdek rendbe jönni. Ami még sokat rontott a kedvemen, az az volt, hogy augusztus közepétől elkezdtem nem aludni. Rendesen lefeküdtem, aludtam 1,5-2 órát, aztán kész. Reggelig fent voltam úgy 6-8-szor, volt, amikor 10-szer is. Aztán 4-től meg nézelődtem a sötét szobában. Nappal néha már úgy éreztem magam, mintha egy zombi lennék... Aki persze rendesen tevékenykedik, csinálja a dolgait, tanítana (ha hagynák):-D
Most kb. 2 hete jobban alszom, kb. 4-ig egyben, aztán még egy kicsit. Vagy a leszar@om tabletta jött be, vagy az, hogy megpróbálom elfogadni a helyzetet úgy, ahogy van, s sokkal nyugodtabb vagyok megint. Úgy, mint azelőtt.
S még mielőtt azt hinnétek, hogy végképp elegem van a suliból, hát nem így van:-D Amilyen hülye vagyok, még mindig szeretek itt lenni. Még mindig szeretem a gyerekeket is, még a rosszakat is... Csak elkeserít, hogy mennyi-mennyi elfuserált sorsot látok magam körül, mellett, mennyi boldogtalan, céltalan gyerek van a mi társadalmunkban. Nem jól van ez így. S egyre több körülöttünk a rossz dolog, s az érzéketlen viselkedés. Vajon hova vezet ez? Remélem, lesz ebből kiút, s a jó emberek, jó hírek is szaporodni fognak.
Na, elég az elmélkedésből... Délután megpróbálom összeszedni, miket is hímeztem, kötöttem, amíg hallgattam. Mert azért a zombik is alkotnak néha:-D

10 megjegyzés:

Christine írta...

Úgy örülök, hogy visszatértél közénk, még ha nem is a legjobb hírekkel... Remélem, minél hamarabb jobban leszel és a világot is pozitív szemmel fogod szemlélni. És várom a zombi-alkotásaidat:)

claudius írta...

Néha én is ledöbbenek, merre halad a világ, de próbálj, kevesebbet foglalkozni vele. Ha tudod, hogy te minden tőled telhetőt megtettél, akkor a többi már nem rajtad áll. Csak nyugi.

Azért jó, hogy alkottál is néha, kíváncsian várom :)

Macus írta...

Én is megörültem, hogy megint írtál.
teljesen veled érzek. Szeptemberben megyek vissza tanítani, 4 év itthonlét után. És félek. Éppen azért, miről írsz. A férjemen naponta látom, hogy egyre nehezebben viseli ő is naponta a sok iskolai "rettenetet".
Azokat, akik állandóan szapulnak bennünket, akik szerint nekünk milyen jó, elküldeném pár hétre egy suliba tanítani.
Próbálj magadra vigyázni, hogy még sok szépet láthassunk Nálad!

Dora írta...

De jó Évi, hogy újra írtál :)

És olyan elszomorító, amit az iskoláról írsz. És egyben félelmetes is. Az én gyerekeim még kicsik, és nem látom még az iskolát, de már az is elég ijesztő, hogy vajon ők hova, kik közé fognak kerülni, és vajon miért válnak ilyenné a gyerekek. Tudok vajon valamit tenni azért, hogy az enyémek ne ilyenek legyenek?!

Tessék mutatni a zombialkotásokat :)

És januárra szervezni kéne majd egy sárkánytalit :) vagy februárra, nem tudom kinek hogy jó, aztán lehet nekünk is panaszkodni :)

Dóra írta...

Szia Évi!

Na végre előbújtál. Épp a napokban néztem, hogy két hónapja nem írtál a blogodra semmit.
Örülök, hogy jobban vagy, és hogy még mindig szereted a gyerekeket. Remélem, hogy azért pár gyerekre ragad valami az igyekezetedből és atanításodból. Hátha azokért megéri...

És igen, mutasd a zombi-műveket!

Judit írta...

orulok, h visszatertel! :)
sajnalom, h a mai gyereksereg ennyi gondot okoz. de orommel olvastam, h a taniats meg mindig a szivedcsucske! :)
kivancsian varom a szerelemhimzesrol kepet + masokrol is am!

xlliann írta...

Végre!
Remélem sikerült teljesen túl jutnod ezen a válságon.
Én is várom a fotókat.

Soleil írta...

Lányok, köszönöm szépen mindannyiatoknak a kedves szavakat:-))) Olyan jó, hogy vagytok!!! Remélem, most már a felszálló ágban maradok, s újból rendszeresen megjelenek itt a blogomon, na meg nálatok is kommentekkel.
Sárkánylányok, már nagyon várom ám az új talit, remélem, lesz!
Brunyi, még azt hiszem, adós vagyok a kancsós RR-beli terítőd képével is, hamarosan pótolni fogom.
Christine, Jutka, azért közben mindig figyeltem ám a blogotokat, szorgalmas olvasó vagyok:-D
Macus, örülök, hogy írtál, mostanában akadtam rá én is a blogodra. Azért ne félj a visszatéréstől, mindig vannak azért gyerekek, akikért még érdemes csinálni.

Mónika írta...

Szia Évi!
Bár enyhe fáziskéséssel fedezem fel az újabb bejegyzéseket, én is nagyon örülök, hogy írtál!
Engem is mindenki hasonló indokokkal próbál elrettenteni a pedagógusi hivatástól, egyelőre azonban úgy néz ki engem nem ezek, vagy az alacsony fizetés tart vissza, az egyetemi légkör, a nappali tagozat, a "minőségi" felsőoktatásért hozott anyagi kiadások tartanak vissza. Ezért úgy döntöttem, hogy a két éves tanárképzés előtt elvégzek valamilyen tanfolyamot, vagy OKJ-s képzést, hátha úgy több esélyem lesz valamilyen munkát találni, és majd munka mellett, levelezőn megvalósítom önmagam, mert nekem is szívemcsücske a tanítás.
Mindig is tudtam, hogy nagyon sokat köszönhetek az én volt tanáraimnak, nagy szerencsém volt velük, de ahogy az egyetemi oktatói munkát látom, napról napra egyre többet érnek a szememben.
Mondják, hogy a tanítóknak, tanároknak a legkönnyebb, mert alig kell készülniük az órákra (persze, hiszen a tananyag átnézi magát, a feladatok maguktól kiválasztódnak és elmagyarázzák magukat a gyerekeknek, és a dolgozatokat is egy elvarázsolt ceruza állítja össze és javítja ki, arról nem is beszélve, hogy itt nem ér véget a munka), nem végeznek komoly fizikai munkát, satöbbi, satöbbi. Míg az egyetem - tisztelet a kivételnek - felkészületlen, trehány, kiöregedett, már nem a pályára való tanárait, és intézményét kívülről dicsfény és büszkeség lengi be, sokszor méltatlanul lebecsülik az általános, ill. középiskolai tanárokat, és nem veszik észre, hogy milyen fáradhatatlanul igyekeznek embert faragni a sokszor elkanászodott, érdektelen, motiválatlan, közömbös gyerekeken.
Kívánom, hogy minden osztályban legyen számodra néhány tanuló, aki igenis a szemedbe néz, aki figyel, akiért, akit érdemes tanítani! Mónika

Soleil írta...

Mónika, most vettem csak észre, hogy jan. 1-jén még írtál itt egy megjegyzést. Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy ilyen hosszan írtál a pedagógus-életérzésről. S nagyon becsülöm benned, hogy te is erre a küzdelmes pályára szeretnél lépni. Ma már sajnos egyre kevesebben, s sokan elmennek a fiatalok közül a kezdés után. Persze az sem jobb, amikor valaki itt marad, de belefásult, s örömtelenül, mogorván dolgozik a gyerekek között, mert úgy meg végképp nem érdemes. Azért még minden osztályban találok értelmes szemeket, s addig még nem adom fel:-)

Kész munkáim

Készülő munkáim