Kézimunkáimról - keresztszemes hímzés, kötés; a könyvekről, amelyeket olvasok; macsekokról s mindenféle egyéb dologról, ami érdekel. S ahogy egyre jobban leszek, remélem, minél több kirándulásról is beszámolhatok.

---------------------------------------------------------------------------------------------


2009-02-21

Életjelek a betegágyból:-D


Majdnem egy hónapja nem jelentkeztem már semmiféle irománnyal. Itt az ideje, hogy végre megtörjem a csendet, legalább néhány szó erejéig.

Az elmúlt 3 hetemet azzal töltöttem, hogy naponta próbáltam magam felturbózni arra, hogy teljesíteni tudjak a suliban. Ez többé-kevésbé sikerült is, közben a nyavalya minden módozatán átestem: voltam lázas, voltak hasmenéses napok (szerencsére nem sok!), torokfájás, aztán teljesen elment a hangom - mondanom sem kell, hogy ezt a gyerekek nagyon élvezték - főleg a néma matekórákat imádták:-DDD, én persze nem annyira:-D Aztán jött az ugató köhögés, ez volt a legrosszabb. Közben megittam kb. 20 liter teát, felvásároltuk az összes recept nélkül elérhető patikaszereket... A délutáni-esti órákban nem sokat tevékenykedtem - max. erősen néztem ki a fejemből, néha még az is nehezemre esett. Azt hittem, már csak jobb jöhet... De nem, tévedtem, szerdán benyeltem az influenzát. A suliban is most van a legtöbb beteg, kb. az osztályok harmada otthon van...

Így aztán csak elmentem a dottóréhoz, s most itthon lazsálok a betegágyban. Van jó oldala is a dolognak: annyit aludtam, amennyit már évek óta nem sikerült. Szerda délutántól gyakorlatilag csütörtök délutánig majdnem folyamatosan, aztán mentem a dokihoz, s utána alvás tovább, mint aki beájult. Most már kezdek észnél lenni, ma már főztem is - persze úgy, hogy holnapra is elég legyen - akkor nem kell sokat fent lenni.

Ma délután pedig mindenkit szépen végig tudtam olvasgatni, böngészgettem a blogokat... Láttam nagyon szép hímzéseket, kötéseket (csak én nem haladok semmivel se), olvastam jó gondolatokat (néhol rosszakat is... vagy inkább rosszakarókat?), láttam jó kis könyveket... Mégiscsak jó itt a betegágyban a kis netbookommal, akkora csak, mint egy könyv. Most egyszerre nagy kedvem támadt valamelyik hímzést folytatni, vagy kötni a pulcsikat, vagy csak olvasni egy jó könyvet... Majd jön az is... Egyelőre a blogomat kell feltámasztanom poraiból:-D

Nagyon el vagyok maradva, már azt sem tudom, kinek mivel tartozom... Emlékszem még, volt 2008-as könyvek, aztán terveim erre az évre (húha, február vége van - ha nem vigyázok, lassan le is telik az év:-D), aztán kézírásom mutogatása - nem is tudom, ez mire jó, többen el is zárkóztak tőle, ahogy nézegettem a blogokon... Holnap majd (remélem már) tisztább fejjel belefogok...

Amilyen lüke vagyok, jelenleg 4 helyen tárolom a fotóimat meg a számítógépes dolgaimat, úgyhogy lassan már teljes a káosz. Mindig máshol van, amit éppen keresek. Sokszor csak ezért nem írtam a blogba, mert kedvem ugyan volt hozzá egy pici, de a fotók meg nem voltak kéznél. Így persze mindig elmaradt... A kistopikon is már hetek óta nem jelentettem semmit...

Holnap remélem, már könnyebb lesz a fejem, s folytatom. Addigra megpróbálom összekaparni a fotókat is innen-onnan.

19 megjegyzés:

Suzi írta...

Sajnálom, hogy így megtalált ez a fránya influenza!:-( Mondjuk nem csodálom a suliban simán elkaphatsz bármit a gyerekektől. Mindenesetre jobbulást kívánok,vigyázz magadra és várom az irományaidat!

Soleil írta...

Zsuzsi, köszönöm szépen! Most még a kendődet is félretettem, nehogy bebacizzam:-D

Christine írta...

Évi, én is jobbulást kívánok!

Névtelen írta...

Jobbulást Neked!

Soleil írta...

Köszönöm szépen, Lányok!
Kataca, de jó, nem is tudtam, hogy te is az olvasóm vagy, örülök neked:-D Egy ideje már én is olvasom a blogod!

Delfike írta...

Mielőbbi gyógyulást!
Sokzor gondoltam ám rád,s valahol legbelül éreztem,hogy gondjaid vannak azért nem jössz.
Millió ölelés!
Delfike

Dóra írta...

Jobbulást Neked is!!!

Soleil írta...

Delfike, Dóri, köszönöm nektek is:-D Remélem, már jobban vagytok ti is!

Dora írta...

Jobbulást neked is Évi!
Aztán várjuk az irásaid, akár fotóval, akár anélkül!

Dorottya írta...

Végre adtál valamiféle életjelt...
Gyógyulj meg hamar, bár szerintem ez a pihenés nem árt most!!!
A 2008-as összefoglalóval, 2009-es terveimmel én is adós vagyok még.... és még mennyi minden mással is!!

Anita írta...

Évi, jobbulást kívánok én is! Pihend ki magad, mert ennek így nem lesz túl jó vége.
Remélem, hamarosan jön egy jó kis vidám bejegyzés tőled. :-)

Delfike írta...

Kukkants be a blogomba!:))

Anita írta...

Nézz be hozzám is légyszi. :-)

Soleil írta...

Köszönöm szépen mindenkinek! Anita, Delfike, bekukkantottam - sőt DDórihoz is:-D - nagyon szépen köszönöm. Jól esik a lelkemnek, hogy gondoltatok rám:-D
Igen, Anita, már én is szeretnék jönni egy jó kis vidám bejegyzéssel... ma még nem megy, de már látom az alagút végét:-D

Jucus írta...

Én is jobbulást kívánok Neked, azért - gondolom - a nehezén már túlvagy!?
Ha van kedved, játssz velem - kukk a blogomba!

Soleil írta...

Köszönöm, Jucus, a felkérést is:-D A nehezén túlvagyok, most meg Karesz, a férjem dőlt ágynak, lázas:-( Szerencsére nem tőlem kapta el, hiszen 3 napig most itthon sem volt... Ezt Pestről hozta magával:-D Remélem, hamar meggyógyul majd ő is.
Már március lett... jó sokáig néztem ki a fejemből:-DDD S ma sincs kedvem blogolni még:-( Holnap megyek vissza a dokihoz, aztán vissza a dolgos hétköznapokba:-D Tudom, akkor a blog is beindul...

Dora írta...

Évi, nézz be hozzám :)

nöné írta...

Nézz be ide kötőtű ügyben, van remény!

http://gombolyito.blogspot.com/

Soleil írta...

HubbubDóri, köszönöm:-DDD
Gyöngyi, végre egy jó hír!

Kész munkáim

Készülő munkáim