Szombaton találkoztunk a volt tanítványaimmal, akik 1994-ben végeztek nálunk. Nagy izgalommal vártam ezt a napot! 16 éve már, hogy elballagtak az osztállyal, s több lánnyal azóta sem találkoztunk. Pedig van, aki itt lakik a városban, csak valahogy elkerültük eddig egymást (vagy csak én megyek be ritkán a városba hétköznapokon). Sajnos, nem tudott mindenki eljönni, jó lett volna őket is látni...
Először furcsa volt látni a komoly, felnőtt nőket... Hiszen az én emlékezetemben úgy élnek, mint vihogós, vidám fruskák:-D Aztán, ahogy telt az idő, s néztem őket, már mindenkiben felfedeztem a régi arcát. Egyszercsak már mindenki olyan volt, mint annak idején:-D Hoztak a lányok jó pár képet is kirándulásokról, a ballagásról, a gyakorlati helyükön elkapott pillanatokról...
Ami még nagyon megmelengette a szívemet, hogy mennyi-mennyi gyerekük van! Jó dolog, hogy 2-3 gyerek van szinte mindenkinél, s milyen szépek! Az egész picike babáktól a 13-14 éves kiskamaszokig. Az egyik kislányt már tanítom is matematikából.
Sokat beszélgettünk, úgy elrepült az idő, észre se vettük, s már este lett. Remélem, találkozunk még, s az most nem 16 év múlva lesz:-D Lányok, köszönöm szépen a csodás napot!
2 megjegyzés:
Ez tényleg jó lehetett :) Milyen fura lehet neked mint tanárnak látni őket! De biztos nagyon jó! Főleg, ha látod, hogy milyen szépen alakult a soruk.
Dóri, nagyon jó érzés látni a régi tanítványokat:-) S néha különösen kellenek a jó dolgok a hétköznapokban... Ezek ellensúlyozzák kicsit a rossz élményeket (mint pl. a mai napomban egy "kedves" mostani tanítvány viselkedése - nagyon jót kell aludnom rá ma éjjel, hogy holnap újból jólelkűen tudjak ránézni - majd meglátjuk, sikerül-e). Bár optimista vagyok (még mindig), azért még mindig több a jó élmény, ha visszatekintek (vagy csak elfelejtem a rosszakat:-D).
Megjegyzés küldése